elismerés

Krasznahorkai László kapta a rangos spanyol Formentor nemzetközi irodalmi díjat

A magyar nyelv örökségének megismertetéséért, a képzelet elfeledett dimenzióinak helyreállításáért és elegáns írásának virtuozitásáért a zsűri a 2024. évi Formentor irodalmi díjat Krasznahorkai László magyar írónak ítéli oda – közölte döntését a zsűri szombaton.

Idén is átadták a Jedlik Ányos-díjat

A Magyar Nemzeti Múzeumban csütörtökön átadott díjat ezúttal két vegyészmérnök, egy építőmérnök, egy villamosmérnök és egy szellemitulajdon-védelem területén tevékenykedő szakember kapta.

Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus a Kossuth-díj megrázó élményéről

Sikerrel futó táncjátékok szerzője, aki szerint az ő dolga gyönyörű foglalatot készíteni a magyar népi kultúra drágakövéhez – de csak azért, hogy annak a szépségét még jobban kiemelje.

Közönségdíjat kapott az Átjáróház a portói filmfesztiválon

Portugália legrégebb óta megrendezett seregszemléjén, a szombat este véget ért 44. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon Madarász Isti Átjáróház című fantasy-romkomja elnyerte a fesztivál közönségdíját, míg a Nemzeti Filmintézet filmpromóciós tevékenységét különdíjjal ismerték el.

Puskás Panni regényét jelölték az Európai Unió irodalmi díjára

Puskás Panni Megmenteni bárkit című regényét jelölték Magyarországról az Európai Unió irodalmi díjára – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az MTI-vel pénteken.

Süveges Rita festőművész nyerte az Esterházy Art Award közönségdíját

Idén első alkalommal adták az Esterházy Art Award közönségdíját, amelyet Süveges Rita festőművész nyert el. Az Esterházy Art Award díjazottjainak műveit a kismartoni Esterházy-kastélyban április közepén megnyíló kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők.

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját pénteken: a B. Nagy László-díjat Moldovai Katalin filmje, az Elfogy a levegő nyerte el, a legjobb rendezés díját Szabó Mátyásnak ítélték a Látom, amit látsz című filmért. Az Életmű-díjat Schulze Éva forgatókönyvíró, producer kapta.

Magyar artistaművészek nyertek ezüstdíjat Párizsban

Hármasszaltóval nyert ezüstdíjat Buti Olivér és Jagudits András a világ legerősebb kortárs cirkuszi versenyén. A magyar páros a Festival Mondial du Cirque de Demain megmérettetésen egy ugródeszkaprodukcióval mutatkozott be.

Magyar filmeket díjaztak Triesztben és Izmirben

Moldovai Katalin első mozifilmje, az Elfogy a levegő a trieszti fesztiválról négy trófeát hozott el. A török megapolisz, Izmir nemzetközi filmfesztiválján a szakmai zsűrik Az unoka főszerepéért Blahó Gergelyt, a Larryért pedig Bernáth Szilárd rendezőt díjazták.

Ők kapták idén a Barcsay-díjat

Dér Virág képzőművész, Kis-Prumik Zoltán festőművész és Szabó Nóra képzőművész kapta a 2023-as Barcsay Jenő-díjat.

Magyar sci-fi animáció nyert az amerikai fesztiválon

A Sileo alkotója, Lóránt Demeter a mesterséges intelligenciáról fest realista, de alapvetően pozitív képet. Az animációs rövidfilm az egyesült államokbeli ScorpiusFesten megkapta a legjobb animációs kisfilm díját, rendezője pedig a fesztivál kiemelt filmese lett.

Király László, Sebestyén Aba és Bede Kincső kapta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat

Király László Kossuth-díjas költő, műfordító, Sebestyén Aba rendező, színművész és Bede Kincső fotóművész kapta idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A kitüntetéseket Kelemen Hunor adta át pénteken este Kolozsváron.

A közösségi média egyik kedvence kapta a százezer dolláros klasszikus zenei díjat

A kivételes technikai tudás, az izgalmasan összeállított műsorok és az előadói virtuozitás mellett másféle elkötelezettség is jellemzi Hilary Hahn hegedűművészt: zenei élményeit a közösségi médiában is megosztja követőivel.

Golden Globe: íme a győztesek listája

Az Oppenheimer nyerte a legjobb drámai film, a Szegény párák pedig a legjobb vígjáték vagy musicalfilm díját a 81. Golden Globe díjátadó gálán, amelyet helyi idő szerint vasárnap este rendeztek meg a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben.

Jövőre már Szakcsi-díjjal jutalmazzák a jazz-zenészeket

Az új állami középdíjat minden évben két kiemelkedő jazz-zenésznek ítéli oda a grémium. A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Magyar Jazz Szövetség közti megállapodásnak megfelelően idén márciusban már átadják az új kitüntetést.

A Gladiátor és a Napoleon rendezőjét is kitünteti a brit király

A kultúra és a sport kiemelkedő képviselői szerepelnek a brit uralkodó szombaton ismertetett újévi kitüntetési listájának vezető helyein.