évadzáró
Lemezbemutatóval és táncházakkal zárja évadát a Fonó
A Fonó Budai Zeneház a nyári időszakra bezárja kapuit, és csak szeptemberben várja újra a közönséget, előtte azonban izgalmas programkavalkáddal: a Magos zenekar Bartók 1914 című lemezének bemutatójával, a Fonó Szerda évadzáró alkalmával és Tánckaláka címmel a Fitos Dezső Társulat előadásával búcsúztatja az idei évadot.
A Luxemburg grófja ősszel érkezik Angyalföldre
Június 8-án szombaton a Portugál című komédiával zárta 2023/2024-es évadát a József Attila Színház. A nyári színházi szünetben a társulat számos szabadtéri helyszínre elviszi sikerdarabjait, miközben javában folynak az előkészületek a 2024/2025-ös új évadra.
Több mint százezer néző látta a Szegedi Nemzeti Színház előadásait
A magas inflációból adódó nehézségek ellenére a nézők kitartottak a teátrum mellett: közel 102 000-en váltottak jegyet a színház saját produkcióira. Szinte az év minden napján, összesen 346 alkalommal gazdagodhatott kulturális élményekkel a szegedi közönség.
Lezárult a Szarvasi Vízi Színház 12. évada
Lezárult a Szarvasi Vízi Színház tizenkettedik évada, amelynek záróeseményén díjakkal ismerték el a XII. Magyar Nyári Fesztivál kiemelkedő művészi teljesítményeit.
Erős évaddal nyitott a 6Szín
Hat ősbemutatóval, három vizsgaelőadással, húsz befogadott társulattal, számos gyerek- és egyszemélyes produkcióval, érzékenyítő és zenés előadásokkal kezdte meg első évadát a 6Szín.
Évadzárót tartott a Ciróka Bábszínház
Szombaton, a Múzeumok éjszakáján tartotta meg évadzáró társulati ülését a fennállásának 35. évét ünneplő kecskeméti Ciróka Bábszínház.
Eredményes évadot zárt a Pesti Magyar Színház
Július 16-án tartotta a Pesti Magyar Színház évadzáró társulati ülését, ahol dr. Zalán János, a színház igazgatója összegezte a 2021/2022-es évadot, mindezek mellett az elmúlt időszak legeredményesebb színészeinek és dolgozóinak díjazása sem maradhatott el.
Százegy százalékos látogatottsággal zárja az évadot a Katona József Színház
Százegy százalékos látogatottsággal zárja az évadot a budapesti Katona József Színház. A tervek szerint az első három premiert októberben tartják a következő, 40. évadban, amelynek második felében Zsótér Sándor is rendez.
„A csillagok ti vagytok” – Évadot zárt a Miskolci Nemzeti Színház
Június 15-én véget ért a 2021–2022-es évad a Miskolci Nemzeti Színházban. Két vendégjátékkal még várják a miskolci nézőket a Nyári Színházban, a társulat pedig elkészült az új évad két produkciójával is, így most egy kis pihenőre megy a teátrum. Így zajlott a 198. évadzáró társulati ülés.
Csaknem 380 előadással zárta az évadot a Nemzeti Színház
Összesen 123 különböző produkcióval és 379 előadással várta a közönséget az idei évadban a Nemzeti Színház, amely 7 bemutatót tartott.
Évadot zárt és öt ősbemutatót hirdetett a Radnóti Színház
Ősztől várhatóan visszakapja eredeti méretét a Radnóti Színház színpada, melynek játéktere az elmúlt négy évadban a színház mögött zajlott építkezés miatt jelentősen csökkent.
Évadot zárt a Békéscsabai Jókai Színház – Katkó Ferenc nyerte a Gálfy-gyűrűt
A napokban a Békéscsabai Jókai Színház lezárta 2021–2022-es évadát. Ebből az alkalomból gálaesttel kedveskedtek a közönségnek, ahol sor került a társulat díjainak átadására is.
„Megtartani a közösséget a legnehezebb időkben is” – Évadot zárt a miskolci színház
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház július 31-én. Az eseményen Béres Attila igazgató összegezte az elmúlt időszakot. A pandémia miatt egy nehéz és rendhagyó évad zárult most le, de a színház vezetősége bizakodva tekint a jövőbe, és remélik, hogy a kéthetes nyári szünet után újból a megszokott rendben kezdődhet majd el a 2021–2022-es évad.
Évadot zárt a kolozsvári magyar színház
Szerdán zárta 228. évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely a járvány miatt csak három bemutatót tudott megtartani a szezonban.
Csonka évadot zárt a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Öt színész távozik, hárman szerződtek a teátrumhoz. A nézők nyáron is találkozhatnak a színészekkel, számos kulturális programon lépnek fel a társulat tagjai a városban és régiószerte.
Az évad utolsó bemutatójára készül a temesvári magyar színház
Janne Teller ifjúsági regényének színpadi adaptációjára próbálnak a színházban.