fotográfus
Kovács Bea: Nem hiszek abban, hogy egy dokumentarista fotós semleges maradhat
Hogyan lesz egy sikeres kozmetikusból háromszoros André Kertész-nagydíjas dokumentarista fotós? Kovács Beával elköteleződésről és a képek valódi erejéről beszélgettünk.
Botrányos rajzai miatt bíróság elé citálták, majd világhírű divatfotós lett
A Capa Központ Elegancia és kísérletezés című kiállítása az első Santhó Imre munkásságát bemutató tárlat Magyarországon. De ki volt ez a zseniális, újító figura, akit annak idején „szemérem elleni vétséggel” vádoltak meg?
Tombor Zoltán: Úgy teszem univerzálissá a problémát, hogy a saját kínlódásomat kirakom az asztalra
A nemzetközi hírű divatfotóssal függőségről, sóvárgásról és eksztázisszerű őrületről, a bevándorlólét magányáról, anyai kapcsolódásról és a szépséghez való viszonyunk átalakulásáról beszélgettünk.
Elhunyt Benkő Imre fotográfus
Életének 83. évében, október 15-én elhunyt Benkő Imre fotográfus, Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotó, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte az MMA. A dokumentarista fotográfia megkerülhetetlen alakja több mint hatvan éven keresztül alkotott itthon és a világ több pontján. Benkő Imrét az MMA saját halottjának tekinti.
Hetvenezer pillanat a 20. századból
Ács Irén (1924–2015) – születési nevén Haas Irén – fotóművész volt az első nagy adományozója a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának. Negyven év munkásságát, teljes életművét, csaknem hetvenezer negatívot, papír pozitív fényképet és színes diafelvételt ajándékozott az intézménynek. Neve a Magyar Nemzeti Múzeum nagy adományozóinak márványtábláján is szerepel.
Lovat vagy birkát nehezebb fotózni?
Erre a kínzó kérdésre is választ kaphatunk Pályi Zsófia kiállításán, ahol a búcsújárás forgatagáról és a Balaton-felvidék közösségeiről nézhetünk fotográfiákat egy különleges helyszínen.
Sylvia Plachy: Két évig sírtam, miután elmenekültünk Magyarországról
Adrien Brody édesanyja a humanista fotográfia egyik leghitelesebb képviselője: szabadságról, a menekültlét kitaszítottságáról, idegesítő fotósattitűdről és az André Kertésszel való együtt lógásról beszélgettünk.
Nem közel kerülni volt kihívás, hanem érezni, meddig mehetek el
Szajki Bálint nagyszüleiről készült, Hemző Károly-díjas sorozata kivételes empátiával beszél olyan, a mai társadalom által tabuként kezelt témákról, mint az öregedés és elmúlás. A fotóriporterrel sarokból figyelésről és bevonódásról, láthatatlan munkáról, eliszkoló mongóliai antilopokról és az emberek olykor nem racionális elkötelezettségéről beszélgettünk.
Öt fotós került a Hemző-finalisták közé
Mohos Zsófiát, Varga Jennifert, Mohos Mártont, Zoltai Andrást és Horváth Júliát választották finalistának a 2025-ös Hemző-díj pályázaton. Közülük kerül ki az idei díjazott, akinek a nevét június 11-én, szerdán délután hozzák nyilvánosságra.
Sebastião Salgado az emberi létezés szélső értékéig ment
Filmszerű, fekete-fehér fotóin keresztül a végtelen szenvedésről és a természet megrendítő szépségéről mesélt. Sebastião Salgado a remény és a tettek embere volt.
Szaladják István spirituális utazásra hív Hirosigével
Szaladják István operatőr, filmrendező és fotográfus, aki a filmet és a fotót is eszköznek tekinti a láthatón túli megragadásához és közvetítéséhez.
A magyar fotós, aki Dalít és Picassót is lekapta: Juan Gyenes
Harminc éve, 1995. május 18-án hunyt el Juan Gyenes magyar születésű spanyol fotóművész, „a királyok fényképésze – a fényképészek királya”, aki számtalan hírességről, többek között Salvador Dalíról, Herbert von Karajanról, Charlie Chaplinről és Ingrid Bergmanról, illetve Kodály Zoltánról, Bajor Giziről, Honthy Hannáról és Puskás Ferencről készített portrét.
Peter Lindbergh képein az sem számít, hogy félmeztelen vagy
A dél-franciaországi strand homokjában játszott, míg apa Naomi Campbelléket fotózta. Vajon mi volt Peter Lindbergh titka? A legendás divatfotós fiával, Simon Brodbeckkel beszélgettünk.
Magyar származású fotográfusnő az amazóniai indiánokért
A Néprajzi Múzeum Magyarországon elsőként ad otthont a 92 éves Claudia Andujar fotográfus átfogó tárlatának szeptember 15-től. Bár a világ számos ismert közgyűjteménye őrzi képeit, és nemzetközi fotográfiai események rendszeres szereplője, munkáit a régióban még kevesen ismerik.
Karim Kal az Henri Cartier-Bresson-díj idei nyertese
A díj 2023-as nyertese a samoëns-i székhelyű Karim Kal fotográfus Haute Kabylie (Kabilia vidéke) című projektje.
Fabricius Anna nyerte az idei Kassák kortárs művészeti díjat
Az öt, döntőbe jutott pályamű közül Fabricius Anna kiállításterve nyerte el az idén második alkalommal meghirdetett díjat: a bruttó 1,5 millió forintot új mű létrehozására fordíthatja a nyertes művész.