nemzeti összetartozás napja

A magyar közvetlenség jobban esik, mint az angol udvariasság

Bernáth Zoltán terapeuta két országban is otthon van, és jól el is tudja magyarázni, melyek ennek a nemzetközi azonosságnak a legfőbb ismertetőjegyei.

Még nem mérték fel, mekkora veszély, ha elhanyagolják a kultúrát

Jókai Mór születésének 200 évfordulóját egész évben ünneplik az írófejedelem szülővárosában, Komáromban.

Öt vers a nemzeti összetartozás napjára

Nemzeti identitásunk szöveges reprezentációi nyilvánvalóan nemzeti öntudatra ébredésünkkel egyidősek, ám nagyon érdekes, hogy az önazonosságunk kifejezését hordozó szövegeink a történelem során mikor milyen stílusban, milyen eszközökkel szóltak hozzánk. Jelen összeállításunkban többnyire egy Kosztolányi által szerkesztett antológia lírai darabjai kerültek, amelyek a Trianon utáni közvetlen időszak alkotóinak lírai darabjai.

Szelmenc: egy nemzet, két falu, három állampolgárság

Egy magyar falu, amelynek egyik fele jelenleg Szlovákiához, a másik Ukrajnához tartozik. Hogyan történt mindez?

A Kárpátok őrét nem tudta eltiporni a történelem

Kolozsváron az első világháború idején különleges műalkotást avattak fel: egy kalotaszegi cifraszűrbe öltözött magyar honvéd szobrát. Ez volt a Kárpátok őre, egyike a nemzeti áldozatkészség szobrainak.

A nemzeti összetartozás napja Trianonra válaszol

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. A békediktátum értelmében a magyarság harmada került az új határokon túlra.

Az ország feldarabolása a magyar színházi élet szétszaggatását is jelentette

A trianoni békeszerződés a magyar színházi életre is jelentős hatással volt.

Öt film, amely kitöltheti a magyar film Trianon formájú vakfoltját

Összeállításunkban öt játékfilmet ajánlunk, amely motívumok, utalások vagy egy-egy résznarratíva kiemelése által vászonra vitte Trianont és traumáját.

Trianon értelmiségiek ezreit tette földönfutóvá

A trianoni békeszerződés nemcsak az ország térképét rajzolta újra, hanem a magyar tudományos élet és a Magyar Tudományos Akadémia mozgásterét is jelentősen beszűkítette.

Van-e értelme Erdélyben magyarul énekelni?

Bár az erdélyi magyar rockzene éppúgy szerves része a kultúránknak, mint az erdélyi irodalom, a képzőművészet vagy a filmművészet, Magyarországról nézve viszonylag keveset tudunk róla.

Így jelent meg Trianon a képzőművészetben – a nemzeti giccsen túl

A kortárs művészek az aktuális politikai és társadalmi eseményekre általában szinte azonnal műtárgyakkal reagálnak. Nem véletlen hát, hogy a trianoni békediktátum is számos alkotót megihletett.

Befalazták a szemetüket a komáromi várba az óvatos oroszok

A Duna túlsó oldalán, Révkomárom belvárosában, a Klapka tértől néhány perc sétatávolságra találjuk azt az erődítményt, amely máig Klapka György vitézségét hirdeti, és harminchat éve még orosz katonák savanyították benne a káposztájukat.

Az Edda Művek és a Lóci Játszik is fellép a 11. Duna Napokon

Színes programkínálattal, kiállítással, kézművesvásárral és kiadós koncertprogrammal kezdődött el május 30-án a 11. Duna Napok az erdélyi Torockón. A közmédia legnagyobb külhoni magyar településen zajló, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott rendezvénye a Kárpát-medencei magyarság összetartozását hivatott bemutatni.

A nemzeti összetartozás napján a szakácsok is felvonulnak

A nemzeti összetartozás napján, június 4-én ismét megrendezik a hagyományos Szakácsfelvonulást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete szervezésében.

Kézfogás

<div style="width: 100%;"><div style="position: relative; padding-bottom: 177.78%; padding-top: 0; height: 0;"><iframe title="20_MEME_MOBIL" frameborder="0" width="360" height="640" style="position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%;" src="https://view.genially.com/6852e21d7dd8727d38108197" type="text/html" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" scrolling="yes" allownetworking="all"></iframe> </div> </div>

Coco Chanel, Shrek és E. T. is ott lesz a Margitszigeti Színházban

Nemzetközi és hazai sztárok, műfaji sokszínűség közös bemutatók a Győri Nemzeti Színházzal, a József Attila Színházzal és a Budapesti Operettszínházzal, új játszóhely – meghirdette május 17-től szeptember 5-ig tartó évadát a Margitszigeti Szabadtéri Színház.