színház
A kolozsváriak Budapestre hozzák az Ifjú barbárokat ifj. Vidnyánszky rendezésében
Budapesti vendégszerepléssel zárja idei évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A Magyar Zene Házában lesz látható az Ifjú barbárok című előadás ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.
Mucsi Zoltán stand-up-estjén ő maga a hős
Nemcsak mesél, hanem kihasználja, hogy a legtöbb humoristával szemben ő színész: olykor bele is bújik egy-egy felelevenített karakter bőrébe.
Willem Dafoe lett a Velencei Biennálé színházi szekciójának művészeti vezetője
Az olasz feleségével Róma közelében élő 68 éves színész elmondta, hogy a kinevezés meglepte, de nagyon örült neki.
Balla Eszter, Ecsedi Erzsébet és Tóth Ildikó a Kaszás Attila-díj jelöltjei
A három színművészre augusztus 23. éjfélig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj weboldalán. Az elismerést augusztus 30-án, a 2024. évi Országos Színházi Évadnyitó keretén belül adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.
Oroszországban hatévi börtönre ítéltek két művészt egy színdarab miatt
Hatévi börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy színházi rendezőt és egy dramaturgot egy színdarab bemutatása miatt, amely a vád szerint a „terrorizmus nyilvános igazolásaként” szolgált.
Nem tudok azonosulni a modern társadalom isteneivel
Polgár Kristóffal a színészi és költői világokról beszélgettünk, de szóba került a fotózás és az utazás sokszínűsége is.
Véget ért a 2023/24-es évad a Csokonai Nemzeti Színházban
Évadzáró társulati üléssel zárult a 2023/24-es évad a Csokonai Nemzeti Színházban. Az ünnepi eseményen díjakat és elismeréseket is átadtak.
Fiatal alkotókat hoz helyzetbe a Soproni Petőfi Színház két pályázata
A Soproni Petőfi Színház két pályázatot hirdet fiatal alkotók számára a kortárs magyar drámairodalom népszerűsítésének, bemutatásának céljával.
Újrahangszerelt változatban érkezik Somogyvárra a Roxínház sikerdarabja
A tavalyi telt házas Made in Hungária után ezúttal Kacsóh Pongrác klasszikusát, a János vitézt láthatja a közönség a Somogyvár-Kapuvár Nemzeti Emlékhelyen. A június 30-i előadáson a kaposvári Roxínház színészeinek tolmácsolásában, új hangszerelésben kel életre a népszerű történet.
Felavatták a komikus Salamon Béla emlékhelyét Kárpátalján
Felavatták Salamon Béla (1885–1965) magyar komikus emlékhelyét a Munkács közelében található szülőfalujában.
Fejének belseje – A Kamra Jóccakát című előadásáról
Fontos esemény előtt áll a férfi. Vállig érő, hullámos hajában itt-ott látszanak már az ősz hajszálak. Öltözete viharvert és divatjamúlt, ám nyakkendőjét komoly műgonddal köti meg. Mikor mindezzel végzett, mellényét villámgyors mozdulattal gyűri farmernadrágjába (ruhák: Szakács Györgyi). A gondos előkészületek után váratlanul így hatástalanítja az előzményeket. A fiatalabb Szabó testvérnél látszólag minden rendben, de elszólások, gesztusok árulkodnak arról, hogy emberünknek mind nagyobb erőfeszítésébe kerül alkalmazkodni az úgynevezett normális világhoz.
Nyáron két fesztivállal, ősszel bemutatókkal várja a közönséget a Karinthy Színház
A Nemzetközi Történetmesélő Fesztivállal, az első Karinthy New Wave Festivallal júniusban, az új évadban pedig több bemutatóval várja a közönséget a Karinthy Színház – mondta el Olt Tamás a jövő évad terveit bemutató csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Női szerzők a nők elleni erőszakról az Átriumban
A Shadow Pandemic: Hidden Voices elnevezésű projekt színházi előadásai kétféle járvánnyal foglalkoznak: a nők elleni erőszakkal és a koronavírussal.
Zene, színház, buli és Dunakanyar négy napon át a VéNégy Fesztiválon
Idén is összművészeti programot kínál Nagymaroson a június 20. és 23. között zajló VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A színházi és zenei produkciókon túl alkotói workshopok, sportprogramok, táncház, vezetett gyárlátogatás, szépségműhely és természetjáró kenutúrák is várják az érdeklődőket.
Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója nyújtotta át péntek este a budapesti 6Színben a G.Ö.R.CS. előadása után.
Kortárs Donkihóte az Örkény nyári bemutatóján
Kortárs társadalmi szélmalomharcaink a média- és tudatipar nyomása alatt, virtualitás versus valóság, generációs válság, játékszenvedély, gémervilág: ilyen témákból építkezik az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színház koprodukciójában készülő új magyar ősbemutató. Az [Escape] – A Donkihóte-projekt július 5-én debütál a Városmajorban.