Tudomány
Kevés a mesemondó Magyarországon
Kiszabadítaná a könyvekbe zárt meséket a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség. Képzésekkel, mesekocsmákkal, meseutakkal, fesztiválokkal népszerűsítenék a magyar népmesét, a hagyományos mesemondást és a szövegfolklórt.
Egyre több fiatal fizet az online filmekért és zenékért
A fiatalok kétharmada tisztában van azzal, hogy a mesterséges intelligencia (MI) használata felvethet szerzői jogi aggályokat, mégis kevesebben vannak, akik pénzt is adnának az ilyen módon előállított tartalmakért. A streamelhető filmekért sokan fizetnek, de a sportközvetítéseket tévén nézik – derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idei kutatásaiból.
Sétával olyan kreatívvá válhatunk, mint Steve Jobs
Kreatív teljesítményünk átlagosan 60 százalékkal magasabb gyaloglás közben, mint amikor ülünk.
Látjuk, halljuk, tapintjuk… mi az?
Mindig, mindenhol jeleket olvasunk – legtöbbször az emberek nyelvi és nem nyelvi jeleit. A nyelvi jeleket mesterségesen, a kommunikáció szándékával hozzuk létre, de vannak olyan jelek is (füst, láz), amelyek nem a kommunikáció szándékával születnek.
Korszakos régészeti felfedezésre és egy hármas gyilkosságra derült fény Visegrádon
A kora reneszánsz legnagyobb firenzei márványművészének alkotásaira bukkantak a visegrádi ásatásokat végző régészek. A feltárások során a Mátyás halála utáni háborúk áldozatait is megtalálták a templom kriptájában.
A fejedelem, akinek legnagyobb hibája az volt, hogy nőnek született
Négyszázhúsz éve, 1604. május 28-án született Katalin brandenburgi hercegnő, az egyetlen nő Erdély trónján.
Népi játékok, amelyekkel ma is sikerrel járhatunk a gyerekeknél
Hogyan mozgathatjuk ki a gyerekeket a kütyük fogságából? Vonzóak-e még a néphagyományból ismert játékok manapság? A Petőfi Akadémia friss videójából kiderül.
Kálvin János: a kártya, a kocsma és a tánc kíméletlen ellensége
Kálvin János francia származású svájci vallásreformátor, a kálvinizmus névadója négyszázhatvan éve, 1564. május 27-én halt meg Genfben.
Nehru, a modern India atyja, aki rokonszenvezett Nagy Imrével
Hatvan éve, 1964. május 27-én halt meg Dzsaváharlál Nehru, az indiai függetlenségi mozgalom egyik vezetője, a független India első miniszterelnöke.
Tízmilliárd évre visszalát az űrtávcső és meglepően rendezett fiatal univerzumot mutat
A James Webb űrtávcső adatainak vizsgálatával mutatták ki, hogy a fiatal, 10 milliárd évvel ezelőtti univerzum sokkal kevésbé volt kaotikus és rendezetlen, mint azt a kutatók korábban gondolták. Kiderült, hogy az akkori galaxisok az eddigi feltételezésekhez képest sokkal gyorsabban fejlődtek.
Így változik körülöttünk a világegyetem
Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei, köztük öt új kép az univerzumról; a felvételek segítenek megérteni, hogyan változik körülöttünk a világegyetem.
A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti
Öt évvel ezelőtt a korábban állandó vizű hegyi patakok mindössze 5-10 százaléka száradt ki, tavaly viszont már a felüknél kialakult ez az addig szinte ismeretlen jelenség, ami súlyos kihívás elé állítja az élőlényeket.
Régészeti övezetté nyilvánították, a pontos helyét mégis titokban tartják
Védett régészeti övezetté nyilvánította a kolumbiai kormány azt a helyet, ahol több mint háromszáz éve felbecsülhetetlen arany- és drágakőrakományával a spanyol San José gálya elsüllyedt a Karib-tengeren.
A magyar sasfiók, aki egy nagy név középszerű viselője maradt
Száztíz éve, 1914. május 25-én halt meg Kossuth Ferenc mérnök, miniszter, Kossuth Lajos fia.
Gyászjelentés és családfa is szerepel a politikus hagyatékában
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumhoz került Áchim L. András, a Magyarországi Parasztpárt egykori elnökének, néhai országgyűlési képviselőnek a hagyatéka.
Fúrnak a Forum Romanum alatt, húsz évig közlekedési dugó lesz Rómában
„Rómában metrót építeni rendkívüli mérnöki feladat. Nem túlzás azt állítani, hogy az egész világon itt a legnehezebb metrót fúrni” – hangoztatta Andrea Sciotti mérnök, az olasz főváros ókori történelmi központjában zajló metróvonal-építés műszaki vezetője a metróvonal új állomásait bemutató sajtóeseményen.