Jeles napok
Június 25-én történt
„Soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz; a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson. Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom” – fogalmazta az 1903-ban ezen a napon született George Orwell angol író, az 1984 és az Állatfarm szerzője.
Június 25-én történt:
1910 Megalakult az első, repüléssel foglalkozó magyar vállalkozás, az Aero Részvénytársaság.
1910 Párizsban bemutatták Igor Sztravinszkij Tűzmadár című balettjét.
1950 Megkezdődött a koreai háború, amelyben az északi kommunista államot Kína és a Szovjetunió, Dél-Koreát az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak támogatták, a háború 1953. július 27-én fegyverszüneti szerződéssel ért véget.
1955 Budapesten a Posta Vezérigazgatóság Krisztina körúti épületének helyiségeiben megnyílt a Postamúzeum, a világháború utáni első nyilvános műszaki múzeum.
1960 Martonvásáron az egykori Brunswick-kastélyhoz tartozó parkban felavatták a Beethoven-hangversenykertet.
1991 A Szlovén Köztársaság kinyilvánította szuverenitását és függetlenségét Jugoszláviától.
2013 Áder János államfő Belgrádban, a szerb parlamentben mondott beszédében bocsánatot kért azokért a bűnökért, amelyeket a II. világháború során magyarok követtek el ártatlan szerbek ellen a Vajdaságban.
2021 Megindult a forgalom Tibet első villamosított vasútvonalán.
Június 25-én született:
1825 Duka Tivadar honvéd orvos, akadémikus, Kőrösi Csoma Sándor irodalmi hagyatékának megmentője és hazaszállítója
1852 Antoni Gaudí katalán építész, a barcelonai Sagrada Família templom tervezője
1860 Gustave Charpentier francia zeneszerző
1884 Gyóni Géza költő, leghíresebb verse a több nyelvre fordított Csak egy éjszakára…
1887 George Abbot amerikai producer, rendező, drámaíró
1887 Karinthy Frigyes író, műfordító, kritikus, a magyar nyelv bűvésze és művésze
1903 George Orwell angol író, legismertebb művei az 1984 és az Állatfarm
1907 Hans Daniel Jensen Nobel-díjas német fizikus
1913 Aimé Fernand David Césaire francia nyelven író martinique-i költő, író, drámaíró
1924 Sidney Lumet tiszteletbeli Oscar-díjas amerikai tv- és filmrendező, filmproducer, forgatókönyvíró és színész
1925 Robert Charles Venturi Pritzker-díjas amerikai építész, a posztmodern építészet egyik vezéralakja
1933 Álvaro Siza Pritzker- és Wolf-díjas portugál építész
1933 Michelangelo Pistoletto Wolf-díjas olasz festő és szobrász, az Arte Povera művészeti mozgalom alapítója
1943 Bill Moggridge brit dizájner, az egyik első laptop és a hordozható számítógép mára elterjedt formátumának tervezője
1943 M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történész
1945 Gulyás Katalin Ferenczy Noémi-díjas textilművész, porcelántervező
1947 feLugossy László Munkácsy Mihály-díjas festőművész, performer
1949 Havas Henrik Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető
1952 Erdő Péter Széchenyi-díjas katolikus teológus, bíboros, esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása, akadémikus, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje
1963 George Michael brit popénekes, zeneszerző
Június 25-én halt meg:
1767 Georg Philipp Telemann német zeneszerző, a zeneirodalom legtermékenyebb komponistája
1822 Ernst Theodor Amadeus Hoffmann német romantikus író, zeneszerző, zenekritikus, festő
1843 Johann Friedrich Kind német költő, Weber A bűvös vadász című operájának szövegkönyvírója
1898 Ferdinand Julius Cohn német természettudós, botanikus, a bakteriológia tudományának egyik megalapozója
1944 Berinkey Dénes ügyvéd, 1919 januárja és márciusa között miniszterelnök
1950 József Jolán író, József Attila nővére
1977 Szervánszky Endre kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző
1984 Michel Foucault francia történész, filozófus
1995 Ernest Thomas Sinton Walton Nobel-díjas ír atomtudós, fizikus
1997 Jacques-Yves Cousteau francia oceanográfus
2009 Farrah Fawcett amerikai színésznő
2009 Michael Jackson amerikai énekes, zeneszerző, „a Pop Királya”
2010 Körösényi Tamás Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
2013 Marsall László Kossuth-díjas költő
2014 Ana María Matute Cervantes-díjas spanyol regényíró
2015 Bejczy Antal Egyesült Államokban élt, magyarországi születésű mérnök, fizikus, az űrrobotika atyja
2016 Bill Cunningham divatfotós, aki New York utcáin fotózta az új divattrendeket