építészet

Oroszlán még nem volt a nyitáskor, a cirkusz mentette meg a csődtől, de ma is szeretjük az első magyar állatkertet

A megnyitó az 1866-os év egyik legfontosabb társasági eseménye volt, Ferenc József saját gyűjteményéből is hoztak állatokat, az első világháború alatt végig működött, de a második világégés után újra kellett építeni. Azóta népszerűsége töretlen, és az állatkerti világhálózat elismert tagjává vált. Százhatvan éve nyitott meg az állatkert Budapesten.

Királyoknak és oroszlánoknak is tervezett épületeket – száz éve hunyt el Hauszmann Alajos

„A jó épület hosszú idő múltán is igazolja alkotóját” – mondta a 100 éve, 1926 júliusában elhunyt Hauszmann Alajos építész, és nincs okunk kételkedni a szavaiban, különösen akkor, ha a fő műveire gondolunk, többek között a Budavári Palotára, az Erzsébet körúti New York-palotára, a Kossuth téri Királyi Kúriára.

Ráday Mihály fotói bizonyítják, hogy folyamatosan lopják a lándzsát a városvédő Pallasz Athéné kezéből

Csaknem pontosan öt éve, 2021. július 16-án hunyt el Ráday Mihály városvédő, televíziós és művészettörténész, aki évtizedeken át óvta és dokumentálta Budapest épített örökségét. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye által elindított Nem fekete-fehér című online tematikus oldalon mindenki számára hozzáférhetővé vált az értékőrző operatőr budapesti fotóhagyatéka.

Forintos-Berki Judit: Nem kell hogy városok egymással versenyezzenek

Forintos-Berki Judit ipari termék- és formatervező mérnök. Családjával Balatonalmádiba költözött, ahol helytörténeti sétákat vezet, bemutatva Almádi értékeit a korai modernizmustól a szocializmus építészetéig.

Róth Miksa színes ablaküvegek és mozaikok nyelvére fordította a történelmet

Az 1944. június 14-én elhunyt Róth Miksa díszítőművészetével, opálosan csillogó ablakaival kiszínezte a történelmi Magyarországot, „fényjátékaival” elmesélte ezeréves történetünket. Talán ő az a művészünk, aki a történelmi Magyarország legtöbb városában hagyta ott a kézjegyét.

Még száz évvel Antoni Gaudí halála után is építik a világ legmagasabb templomát Barcelonában

Száz éve, 1926. június 10-én halt meg az Isten építészeként is emlegetett katalán mester, Antoni Gaudí, akinek legismertebb műve a Barcelona jelképének és Spanyolország egyik legfőbb idegenforgalmi látványosságának számító, több mint száznegyven éve épülő és 172,5 méter magas Sagrada Família templom.

Elhunyt Csernyus Lőrinc Kós Károly- és Ybl-díjas építész

Életének 65. évében pénteken elhunyt Csernyus Lőrinc Kós Károly- és Ybl-díjas építész, művészeti szakíró, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, akinek a nevéhez egyebek között a 2021-es dubaji Magyar Nemzeti Pavilon tervezése fűződik.

Wettstein Domonkos: A nyaralóépítészet a modern építészet kísérleti terepévé vált

Wettstein Domonkos építész, a Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században című könyve hivatkozási alap, és nem csak a szakmabeliek körében, de élvezettel forgatják azok is, akik egyszerűen csak szeretik a Balatont.

Hírmozaik – május 13.

A 120 éve született Victor Vasarely életművéből nyílik kiállítás, a Magyar Zene Háza tervezője és New Yorkban élő, magyar származású képzőművész kapta a Moholy-Nagy-díjat, megnyílt a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál – hírösszefoglalónk.

Prágában született, Bécsben tanult, de Budapesten lett híres építész Láng Adolf

113 éve, 1913. május 2-án hunyt el Láng Adolf, a magyar historizmus egyik legnagyobb építésze. Prágában született, Bécsben hunyt el, de a Budapesten töltött negyedszázad bőven elég volt számára, hogy beírja magát a magyar építészet történelemkönyvébe.

Budapest legutáltabb háza nagy történelmi túlélő, de legalább a világ egyik legszebb mozija is a miénk

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében idén is megnyílnak Budapest neves vagy épp a köztudatból méltatlanul kikopott épületei. Május 9–10. között a százéves házaké a főszerep a Nyitott házak hétvégéjén, mi pedig mutatunk öt olyan helyszínt, amelyeket nem érdemes kihagyni a programból!

Minden átkelés hídavatás – 150 éves a Margit híd

1876. április 30-án avatták fel a főváros második állandó hídját, a Margit hidat. Különleges építmény ez a maga szigeti leágazásával. Kissé ferde és elágazó, mint a történelem.

Hírmozaik – március 28.

Somlay Artúr páholyt kapott a Nemzetiben, idén is lesz Nyitott Házak Hétvégéje, új Nobel-központ épül – hírösszefoglalónk.

Táj és szellem – gondolatok A történeti kertek mint a tudás bölcsői című konferenciáról

A Vasúttörténeti Parkban megrendezett A történeti kertek mint a tudás bölcsői című szakmai konferencia a kertépítésről, fenntarthatóságról, biodiverzitásról és a kertek társadalmi hasznosságáról kezdeményezett párbeszédet.

Itt üzemelt az ország első mozgólépcsője, és az első szezonvégi kiárusítást is itt tartották

Száz éve, 1926 márciusában nyílt meg a budapesti Blaha Lujza téren a Corvin Áruház. A nyugati mintára épült áruházban a vásárlás mellett kávézni, ebédelni, gyorsfényképet készíttetni és menetjegyet vásárolni is lehetett, sőt divatbemutatókat és kiállításokat is rendeztek a klasszicizáló épületben.