interjú

Berlintől a Káli-medencéig: Somló Dániel egyedülálló nemzetközi zeneipari pályát jár be

Somló Dániel neve okkal ismerős, és az alma nem esett messze ikonikus fájától. Színes szakmai útjáról és a sikereihez vezető hajtóerőről mesélt.

Harcsa Veronika: A zene egy ősi gyógymód, egy ősi segítség

Miként éltethetők és adhatók át a klasszikus értékek a kortárs kultúrában? Harcsa Veronikával beszélgettünk.

A Fesztiválország megmutatja, hogyan lett Magyarország Európa fesztivál-nagyhatalma

Csizmadia Attila legújabb, Fesztiválország című zenés dokumentumfilmje megmutatja, miként lett a színpadból közösség, a porból szabadság és hogyan lett Magyarország Európa fesztivál-nagyhatalma.

A pszichológia csak az út feléig viszi az embert, aztán otthagyja

Hogyan maradhat állva a szörfös a 21. század viharos vizein? És mit csináljon, ha elveszti az egyensúlyt? A Brain Bar egyik legkülönlegesebb vendégelőadójával, dr. Baán Izsák bencés rendi perjellel beszélgettünk.

Siklósi Örs maga énekel halála után megjelent szólólemezén

A 2021-ben tragikusan fiatalon elhunyt Siklósi Örs posztumusz szólólemezét a muzsikus születésnapján adta ki az Ersch formáció, Örs AWS mellett működő együttese.

Komolyzenésznek könnyűzenész vagyok, könnyűzenésznek pedig komoly

Nyitrai László zeneszerző több mint 130 színházi előadáshoz komponált zenét, október végén mutatják be új, III. Béláról szóló musicaljét.

Olajos Tamás AI-filmalkotó: Már a fele sem igaz annak, amit látunk

Olajos Tamás két filmje is bekerült idén a Runway globális AI-filmfesztiváljának legjobbjai közé. Tamást többek között arról kérdeztük, miként tudja saját szellemi termékének érezni az AI-alkotásokat.

Keller András: Bartók szellemisége mentheti meg Európa jövőjét

Nagyszabású fesztivállal indul a Concerto Budapest évada a BMC-ben és a Zeneakadémián: szeptember 26. és 28. között a zenekar a Magyar Kincsek Ünnepét Bartók Bélának szenteli, a zeneszerző halálának 80. évfordulója alkalmából. A háromnapos fesztivál a Bartók-életmű páratlan keresztmetszetét mutatja be a Concerto Budapest és hazai zenei élet legkiválóbb szólistái - Balázs János, Baráti Kristóf, Berecz Mihály, Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, Ránki Fülöp, Szűcs Máté és a Keller Quartet, az Angelica Leánykar, Vörös Szilvia, Sebestyén Miklós - közreműködésével. A fesztivál gondolatiságáról Keller András Kossuth- és Prima Primissima-díjas hegedűművészt, karmestert, a Concerto Budapest főzeneigazgatóját kérdeztük.

Szendrői Csaba: Ad egyfajta szabadságot, hogy nem szeret mindenki

Túlélésről, folytatásról és kreatív alkotásról beszélgettünk az Elefánt visszatérő frontemberével, Szendrői Csabával.

Nóvé Soma: Nehéz játék a magyar nyelvű dalszövegírás

Nóvé Soma rendkívül kreatív és termékeny zenész-énekes, akinek nem csupán a hangja, de gondolati és érzelmi világa is mély és különleges.

Spontán eufória és tudatos döntések a MOME videóklip-készítő képzésén

Szeptember 21-ig lehet jelentkezni a MOME Open music video képzésére, mely az ötlettől az utómunkáig segíti a hallgatóit a vízióik kreatív kibontakozásában és megvalósításában.

Kell neki egy új állás, így megöli a vetélytársait

Park Chan-wook új filmje fantasztikusan elborult mozi egy idilli életű átlagemberről, aki új állásra jelentkezve egyenként kinyírja a konkurenciát. Főszereplőjével, Lee Byung-hunnal beszélgettünk Velencében.

Élménnyé tenni a kultúrát: dr. Farkas Levente András a Kék cetli sorozatról

A Kultúra.hu hamarosan induló YouTube-sorozatában dr. Farkas Levente András az országot járva, a legkülönbözőbb emberekkel beszélgetve keresi az élet értelmét – és közben azt is megmutatja, hogy a múzeumok világa sokkal izgalmasabb, mint gondolnánk. A műsor partnere az MNMKK.

Nemes Jeles László szerint civilizációs bukás a világot fekete-fehérben látni

A rendezővel a bennünk élő generációs traumákról, a kommunista diktatúra emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról, reményről és melankóliáról, valamint a mai filmesek öncenzúrájáról beszélgettünk.

A jó mentális egészség a függőséggel szemben is véd

Dr. Felvinczi Katalin, a Magyar Addiktológiai Társaság főtitkára úgy véli, az egészséges személyiség esetében a függőség kialakulása kevésbé valószínű.

A profi konyha szabályai után jólesik a szabad kísérletezés

Kiss Zaida szakácsként, cukrászként, pékként és keramikusként is alkot, nemrég pedig szabadúszó kísérletezésre cserélte lakásétterme fine dining világát.