Tudomány

Kertek alatt – Hogyan védjük növényeinket a kiszáradástól?

Mészáros Zsolt elmondja, hogyan viselhetjük gondját szeretett növényeinknek a nyári kánikulában.

Trópusi növények, ritka állatok, élethű dinoszauruszok is láthatók a Biodóm Városi Oázisában

Trópusi-szubtrópusi növényzettel, ritkán látható állatokkal, valamint csaknem harminc élethű, életnagyságú őshüllővel várja a látogatókat a budapesti állatkert Biodómjában a Városi Oázis, amely szerdán nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A mindennapok filozófiája – Biacsics Bogi

A zen buddhizmus szellemi hátteréről és gyakorlatairól beszélgettünk Biacsics Bogival.

Egerszegi Anna: Már nem ciki elmenni beszédtanárhoz

A beszédtechnika ahhoz ad eszközöket, hogy minden helyzetben tudjuk kontrollálni a hangunkat és a beszédünket – mondja Egerszegi Anna voice coach, azaz beszédtechnikát fejlesztő tanár. Vele beszélgettünk a jól artikulált beszéd fontosságáról.

Forintos-Berki Judit: Nem kell hogy városok egymással versenyezzenek

Forintos-Berki Judit ipari termék- és formatervező mérnök. Családjával Balatonalmádiba költözött, ahol helytörténeti sétákat vezet, bemutatva Almádi értékeit a korai modernizmustól a szocializmus építészetéig.

Folyami uszodák és hidroplánok Budapesten – A Duna egykor a nagyvárosi élet része volt

„A Duna a Fekete-erdőben ered, a Fekete-tengerbe torkollik, hossza 2850 kilométer. Útja során négy európai fővároson folyik keresztül, ezek: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád” – nagyjából ez az a tankönyvi példamondat, ami mindenkinek a fejében megvan a Dunáról.

Diószegi Ádám: A jóga a társadalom életére is pozitív hatással van

A jóga filozófiai hátteréről, testi-lelki egészségre gyakorolt hatásáról és társadalmi jelentőségéről beszélgettünk a jóga nemzetközi napja alkalmából Diószegi Ádám jógaoktatóval.

Kosztolányi-novella is születhetett volna Hollós László gombászó kalandjaiból

Az Ezüst-tó kincse című Karl May-regény szórakozott rovargyűjtő tudósa, Droll néni rátermettebb, mint azt elsőre kinéznénk belőle. Az 1859. június 18-án született Hollós László gombakutató is afféle bogaras tudós, aki szintén feltalálta magát, de a magyar prérin, a Kecskemét környéki tájakon.

Az eső érkezése – A zselici ezüsthársak a Törzsvendég tizedik epizódjában

A Dunántúl déli részére, a Somogy és Baranya vármegye határán fekvő Zselicre invitál bennünket a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Törzsvendég című sorozata tizedik epizódjában a fiatal természetbúvár, Mészáros Zsolt, aki az eső áztatta ezüsthársak különleges tulajdonságai mellett az erdő és a társadalom törvényszerűségeiről is mesél.

Kertek alatt – Mi történik a fejünk felett, a lombkoronaszinten?

Mészáros Zsolt ezúttal a különböző fafajták lombkoronáinak jellemzőiről és a lombok lakóiról mesél.

Schneller Domonkos: Az újhullámos kávézók a kávéházak és az eszpresszók szerelemgyerekei

Október 31-ig látható a Fő a kávé – a teveabraktól az újhullámig című kiállítás a Kazinczy utcai Elektrotechnikai Gyűjteményben, amely a kávé kultúrtörténetét mutatja be. Schneller Domonkossal, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatójával beszélgettünk.

A gin sokkal több, mint egy egyszerű kevert ital alapja

Borbáth Gabriella a nagypapa borospincéjében szeretett bele a szakmába, később pedig felszolgálóként, sommelier-ként, pálinkasommelier-ként, ma pedig már szakmérnök, aki diplomás pálinkamesterként mustrálja a különleges párlatokat. A gin világnapja alkalmából craft gin mozgalomról, folyamatos tanulásról és tudatos alkoholfogyasztásról beszélgettünk.

A magyar, aki körbeírta a világot

Bíró László József 1943. június 10-én kapott szabadalmat a golyóstollra, és ettől egy tollvonásnyival jobb lett a világ. Míg a Rubik-féle, szintén világhírű bűvös kockából az alapszíneket rakhatjuk ki, a Gábor Dénes Nobel-díjas hologramja képes arra is, hogy újraalkossuk képünket a világról. A golyóstoll mindkettőre alkalmas: színeket írhatunk körül, és ezzel akár újra is alkothatjuk a világot.

Az erdő türelmes óriásai – A Bükki Nemzeti Park a Törzsvendég kilencedik epizódjában

Az Északi-középhegységbe, a Bükki Nemzeti Parkba kalauzol el bennünket a Kultúrapont és a Petőfi Kulturális Ügynökség Törzsvendég című sorozata kilencedik epizódjában a fiatal természetbúvár, Mészáros Zsolt, akitől nemcsak azt tudjuk meg, milyen fák élnek együtt egy elegyes erdőben, de azt is, hogyan tanulhatunk tőlük türelmet és állhatatosságot.

Még száz évvel Antoni Gaudí halála után is építik a világ legmagasabb templomát Barcelonában

Száz éve, 1926. június 10-én halt meg az Isten építészeként is emlegetett katalán mester, Antoni Gaudí, akinek legismertebb műve a Barcelona jelképének és Spanyolország egyik legfőbb idegenforgalmi látványosságának számító, több mint száznegyven éve épülő és 172,5 méter magas Sagrada Família templom.

Tétre, helyre, befutóra: a magyar lóversenyzés Kincsemtől Overdose-ig

Alice Walker szerint a lovak szebbé teszik a tájat. Hát még a lóversenypályák – tehetjük hozzá. A budapesti lóversenypálya főtribünjét például Feszty Adolf építész álmodta meg, még 1878-ban, de ne szaladjunk ennyire előre, mintha lóversenyen lennénk! Az első magyar lóversenyt 1827. június 6-án tartották, a győztes pedig a Széchenyi István nevelte Babieka nevű telivér lett.