#toplista
Irodalom
Művészet
Film
Színpad
Zene
Képző
Popkult
Mi, magyarok
Program
Ezen a napon történt
Keressen minket social
felületeinken is
Györgyei Szabó Magdolna
Aránytévesztő vagy valószerű – A Nyugat magyarságképe az érdekek tükrében
„Az én emigrációm leginkább menekülés volt”
Egy Csontváry-képre is licitálhatunk
Pénteki kultúrrandi Helstáb Martin filmrendezővel
Amit megöröklünk, és amit kezdünk vele
Ahogy Nyugaton látnak minket
Az egyetlen karikaturista, aki sosem bánt
Személyesen – Czimbal Gyula fotóművész
„Még sok mindenben szeretném kipróbálni magam” – Interjú Regős Mátyás költő, íróval
Személyesen – Kalmár János képzőművész
„Az egész életemet az írásra tettem fel” – Kemény István 60
Majoros Sándor: Az eperfa nyolcadik gyökere
Munch művei 13 emeleten
15 művész újraértelmezte Bosch Gyönyörök kertje című művét
Jövőbe mutatás analóg fotókon
„Egyelőre meglehetősen magányos Don Quijote vagyok” – Interjú Majoros Sándorral
Klasszikusok digitálisan – Interjú Radics Péterrel
Személyesen – Hamarits Zsolt fotóművész
Befejezni Švejket, megérteni Hašeket
Történelmi örmény örvény
„A nézőtéren biztosan lesznek nagyon kemény felismerések” – Interjú Feuer Yvette-tel
Kultúra több mint ötszáz helyszínen
„Az emberi állapotról szóló minden nagy igazság fikcióként kezdődik” – Interjú Jacek Dukaj lengyel íróval
„Elmegyünk megkeresni a szivárvány lábát” – Balogh Viktória fotóművész
„A műfordítás hidat épít a nyelvek között”
A Zeneakadémia másfél éves kényszerszünet után koncertdömpinggel készül az új évadra
„Izgalmas, érdekes, szép könyvek kerüljenek ki a kezem alól” – Interjú Orosz Annabellával
Megnyílt a Két portré – Mészöly–Pilinszky 100 című kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Acélátjáró: a KASZ+21 acélművészeti tárlatán jártunk – Képriport
Üvegbe zárt természet
13 országból 19 színházi előadás érkezik az idei MITEM-re
Ha lassan élsz, tovább érsz!
Zsolnayak: Ambíció, innováció, tradíció
Ferdinandy György: Tambo
Csúcsmodernbe költözik a történelem – Képriport az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központból
Mészöly 100: Kerítéskiállítás nyílt az MMA székházánál
Tömény kőbányai retró
„Egy pergamenlapokból álló középkori kódex szép kihívás lenne”
„A múltat elemezve alkotnak valami jövőbe mutatót”
Pénteki kultúrrandi Bék Timur költővel
<<
<
5
6
7
8
9
>
>>