Ezen a napon
Shop
Menü
Programnaptár
FókuszPONT
Film
Zene
Irodalom
Képző
Tudomány
Popkult
Program
Videó
Hajógyár
Magyar Kultúra magazin
Palackposta
POKET
Shop
Keresés
Seres Gerda
„Az embert rávezetni önnön maga értékelésére”
Adventi beszélgetések – Novák Ferenc Tata
Elhazudott múlt
„Erre a pokolra gondolni sem akarunk”
Adventi beszélgetések – Bubnó Tamás
„Nem célom, hogy az olvasókat terápiás jelleggel összekaparjam”
„Léteznek csodák, átéltem párat magam is”
„A műalkotás akkor jó, ha az érzelmeken keresztül hat”
Férfiak és idősebbek is olvasták és túlélték
Földre rángatott Tragédia
Elindult a magyar filmek online videotára
„Átengedni magunkat a zeneműveknek” – Interjú Ránki Dezsővel
Álmodozásra nem volt idő, mert élni kellett
„Wanderer elég szemtelen ahhoz, hogy érdekesen meséljen”
„Nézd, itt a Kútvölgyi!"
„Az elvem, miszerint azokat hívom, akik jobbak, mint én, működik”
Tízmillió forintos pályázatot hirdetnek ifjúsági regények írására
„A jó színház emberáldozatot követel” – Interjú Csiszár Imrével
Inkább az „utánam!” felkiáltás jellemző rám, nem pedig hogy „előre!”
Heti menü – melegen ajánljuk (11.05–11.)
„Már akkoriban is a rock’n roll hangzást szerették volna elérni” – Interjú Szentpáli Rolanddal
„Megújulni képes, egyedi feladatokat vállaló zenekar vagyunk”
„Olvassák úgy, mint egyetlen sötét kalandregényt”
„Itt vagyunk két világ közé szorulva”
A változáshoz az első lépés, hogy meghallgatjuk egymást – Interjú Boross Martinnal
Megmutatni a kortárs magyar irodalom gazdagságát és sokszínűségét – Interjú Szentmártoni Jánossal
Megéri elfáradni, ha úgy érezhetjük: történt valami
Humánus és empatikus, egy kis magyar virtussal
„Lehet, hogy a modoromban van valami félreérthető?!”
„Ez a múzeum nem egyszemélyes történet”
„Aki orgonakészítőként azt hiszi, mindent tud, biztosan tévúton jár”
„Az igazi nagy szerelmem a dráma”
„Van, hogy nem száll le az Isten”
„Nincs bennem hiányérzet”
„Gyermekem, te mit adsz tovább?” – Interjú Lakatos Mónikával
Odafentről vigyáznak rám – Interjú Meláth Andreával
„Nem én találtam ki, csak körülölelgettem a fantáziámmal”
Mi köze van a kanásztáncnak a Himnuszhoz?
Milyen egy digitálszexuális felvilágosítás?
Mit olvassunk ősszel? – gyerekkönyves ajánló a Könyvhét margójára
<<
<
7
8
9
10
11
>
>>